A főpolgármester elmondta, hogy jelenleg kétféle javaslat van. Az egyik szerint a főváros teljes közigazgatási területén alkalmaznának egy "Budapest-matricát", amelynek az éves ára 5000 forint, havi ára pedig 450-500 forint lenne.
A másik javaslat egy kétlépcsős, kombinált rendszert irányoz elő. Ennek lényege, hogy egy "szűkebben vett" belvárosi zónában egy második díjat is bevezetnének - ismertette.
Közölte, a fővárosi kerületi polgármesterek és szakemberek javaslata alapján a "Budapest-matricára" épülő rendszer bevétele évente 700-800 milliós lenne, de ha azt a budapesti lakosokra is kiterjesztenék, akkor 2-2,5 milliárdos bevételt is hozna. A szűkebb belvárosra vonatkozóan még nem határozták meg, hogy milyen mértékű díjat lehet bevezetni.
A bevételt a közösségi közlekedés finanszírozására fordítanák. Tarlós István megjegyezte azt is, hogy az ügyben a BKV finanszírozása, az utazási kedvezmények átalakítása mellett a dugódíj ügyében is a kormányfőhöz fordul. Szólt arról is, ha az állam is támogatja a javasolt rendszer bevezetését, akkor jogszabály-módosításra is szükség lesz.
A bevezetés időpontjára és a belső zóna elképzelt határára vonatkozó kérdés kapcsán a főpolgármester türelmet kért, de azt elmondta, hogy a belső zóna határáról még két elképzelés van. Korábban a városvezetés azt próbálta elérni az Európai Uniónál, hogy ne kelljen bevezetni a dugódíjat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket