A Népszava birtokába került az a levél, melyben a főváros előző polgármestere, Tarlós István azt írja: "most lenne megfelelő alkalom sietve összevonni a MÁV-ot és a Volánt. A MÁV szárnyvonalakon gyér a forgalom, a Volán ezt könnyen kiválthatná. Az összevonás ráadásul most mérsékeltebb hullámokat verne (média, ellenzék, szakszervezetek)..." A politikus, akit az elvesztett önkormányzati választás után országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottá neveztek ki, 19 pontos javaslatot küldött a miniszterelnüknek.
A napilap közlése szerint Tarlós irománya két héttel az ingyenes parkolásról szóló kormányrendelet aláírása előtt született.
Kapcsolódó
E szerint a Budapestet korábban majd' egy évtizedig irányító politikus akár véglegesen elhagyhatónak tartja a fogaskerekű-projektet, és felejthetőnek tartja a libegő megújítását is, mivel mint írja: "megszűnőben az érdeklődés iránta".
A Népszava felsorolása szerint
- Tarlós elvethetőnek tartja az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötését is,
- ahogyan a budai fonódó második ütemének építését is.
- Halaszthatónak tartja az M3-as metróvonal Káposztásmegyerig történő meghosszabbítását,
- a 2-es villamos vonalának felújítását
- és a pesti rakpart alatti víznyomócső cseréjét is.
Indoklást ugyan nem fűzött hozzá, de felgyorsítaná a Millenniumi Földalatti Vasút korszerűsítését és bővítését, és az eredetei nyugati és északi nyomvolnalon bezárná az M0-ás körgyűrűt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt