A Fidesz-KDNP a teljes népességen belül a decemberi 19 százalék után januárban 20 százalékon áll, míg az MSZP szavazótábora 12 százalékról 14 százalékra nőtt. A pártválasztók között a Fidesz-KDNP támogatottsága a decemberi 39 százalék után januárra 40 százalékra, az MSZP-é pedig 24 százalékról 28 százalékra emelkedett - olvasható a Tárki által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A kutatás szerint a teljes népesség körében a Jobbik népszerűsége 9 százalékról 8 százalékra módosult, a pártválasztók körében azonban már számottevő mértékben, 3 százalékponttal csökkent a táboruk: a decemberi 19 százalékról 16 százalékra. A Jobbik esetében az elmúlt bő másfél év legalacsonyabb támogatottságát mérték januárban.
A teljes népességen belül az LMP változatlanul 3 százalékon, a Demokratikus Koalíció pedig 1 százalékon áll, míg a pártválasztók körében az LMP a decemberi 5 százalékot követően januárban 6 százalékot szerezne, a Demokratikus Koalíció pedig hónapok óta nem mozdul el 2 százalékos szintről.
Az Együtt 2014 mozgalom támogatottságát három hónapja méri a Tárki, és - mint írták - ez idő alatt folyamatos csökkenést tapasztalnak: a teljes népesség körében a decemberi 5 százalékot követően januárban 3 százalékos szavazótábort tudhat maga mögött, míg a pártválasztók körében 10 százalék után 7 százaléknyian szavaznának rájuk januárban.
A kutatás szerint a választók fele változatlanul (decemberben 50, januárban 49 százalék) nem tudja vagy nem mondja meg, hogy kire szavazna. Lakóhelyi bontásban nézve a legkevésbé a fővárosiak bizonytalanok, életkor szerint vizsgálva pedig a leginkább a fiatalokra jellemző a választói passzivitás vagy elbizonytalanodás.
A Tárki a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatása január 17. és 22. között 1000 ember megkérdezésével készült.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban