Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett programban mintegy 200 millió forint jut a települési és térségi fejlesztések támogatására, 637 millió forintot különítettek el a tanyák, és a tanyás térség megőrzésére, fejlesztésére, valamint a tanyagazdaságok indítására és fejlesztésére. Emellett 300 millió forintot biztosítanak a tanyai lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre - sorolta.
A felhívások decemberben jelennek meg a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján, illetve a www.kormany.hu portálon, a kérelmeket 2019. január második felétől lehet majd benyújtani, a projekteket pedig 2019. december 31-ig kell megvalósítani.
Kis Miklós kiemelte, hogy az egyéni tanyagazdaságokra vonatkozó támogatási lehetőségekre évről-évre egyre nagyobb pályázói igény mutatkozik, ezért a számukra biztosított források nagyobb hangsúlyt kapnak.
Azon ügyfelek, akik a korábbi években nyertek támogatást, viszont pályázatuk megvalósítása még folyamatban van, a projektben vállalt fejlesztéseket legkésőbb 2019. május 31-ig tudják kivitelezni.
Az eddigi, hétéves működés során összesen közel kétezer pályázat részesült pozitív elbírálásban, amely több mint 8,9 milliárd forint megítélt nemzeti támogatást jelent - mondta az államtitkára.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós forrásból megvalósuló Vidékfejlesztési Programban (VP) április 4-ig lehet folyamatosan benyújtani a tanyák villany-, víz- és szennyvízberuházásainak támogatására a kérelmeket. Eddig 1,3 milliárd forintról született döntés, a rendelkezésre álló keret 8,23 milliárd forint.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy idén másodjára hirdette meg az Év tanyája díjat az agrártárca, az elismeréseket december 10-én adják át.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat