Nem írhatnak be az iskolák igazolatlan hiányzást azoknak a tanulóknak, akik a pedagógussztrájk ideje alatt nem tartózkodtak az intézményben - írja a Népszava egy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) eljutott tankerületi levélből.
A sztrájkot követően egyes tankerületi központok arra utasították az iskolákat, hogy a KRÉTA e-naplóban megtartott tanóraként tüntessék fel a munkabeszüntetés miatt meg nem tartott órákat, illetve az iskolában tartózkodó diákok számára megszervezett felügyeletet.
Így a távol maradó tanulóknak is igazolatlan hiányzást kellett adminisztrálni. A PDSZ-hez olyan visszajelzés is érkezett egy iskolából, hogy úgy is tanóraként kellett naplózni a felügyeletet, hogy a valóságban az egyik osztályban a takarítónő, a másikban a szülői munkaközösség vezetője felügyelt a diákokra.
Az e-napló meghamisítását végül az oktatásirányítás is rizikósnak érezhette, ugyanis a módosított utasítás már arról szól, hogy ezeket az órákat elmaradtként kell adminisztrálni. Emellett arra is felhívták az intézményvezetők figyelmét, hogy a sztrájk miatt egyetlen gyermeket sem érhet hátrány, így nem hiányozhatnak igazolatlanul akkor sem, ha a szülők nem igazolták a távolmaradást.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál