A Fővárosi Közgyűlés, hogy októbertől az Euro 5-ös dízelüzemű gépjárművek forgalmát is korlátozzák szmogriadó esetén Budapesten - olvasható a portálon.
Magyarországon 2000 ezer ilyen autó fut, amely a teljes autóparkon belül nem képvisel nagy arányt, azonban a 6300 budapesti taxiből 3800 a módosítás hatálya alá tartozott volna.
Azért csak "volna", mert az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) levelet írt Tarlós István főpolgármesternek és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesnek, hogy a kocsik a a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást végző gépjárművek, tehát a BKV buszaihoz hasonlóan - kerüljenek be a szmogriadó riasztás fokozatában előírt forgalomkorlátozó intézkedések funkcionális kivételi körébe. Magyarul ne vonatkozzon rájuk a tiltás.
Ezt végül el is érték, hiszen a közgyűlés a rendeletet már azzal a kiegészítéssel fogadta el, hogy a taxik is mentességet kapnak a forgalomkorlátozás alól.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el