Ezzel a besorolással 2014 végéig gyártották az autókat, így a legfiatalabb autó, amelyet érinthet a tiltás, 5 éves lesz. Ez a magyar helyzetet figyelembe véve szerinte korai, ugyanakkor álláspontja szerint indokolt, mert javítani kell Budapest levegőminőségét - mondta a szakember az M1-en.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a forgalomban sok olyan autó vesz részt, amely szemmel láthatóan műszaki hibás, füstöl, de Nyugat-Európától eltérően Magyarországon a rendőröknek nincs jogkörük ebben az esetben büntetést kiszabni.
Kapcsolódó
A részecskeszűrővel szerelt dízelautók esetében ezt a berendezést sokszor nem cserélik ki, csak kiszerelik az autóból, és ezzel sokkal rákkeltőbb és környezetszennyezőbb lesz.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?