A lakosok 5,6 százaléka élt ezzel a lehetőséggel. Közülük 34 089 személy a magyart jelölte meg második nemzetiségnek. Ezt a számot most hozzáadták azok számához, akik első helyen jelölték meg a magyar nemzetiséget, ők összesen 422 059 voltak. Így pedig kiderült, hogy 456 148-an tartják magukat teljesen vagy legalább részben magyarnak - írja az Infostart.
Szlovákiában a magyar után a második legnépesebb kisebbség a roma, az arányuk 2,9 százalék, ami 156 ezer főt jelent. A harmadik a sorban a ruszin kisebbség, közel 64 ezren vallották magukat ehhez a nemzetiséghez tartozónak, az arányuk 1,2 százalék – tájékoztatott a kormányhivatal. A ruszinok az új számításnak köszönhetően megelőzték a cseheket, akiknek száma 46 ezer.
A népszámlálási adatok alapján bővül azoknak a településeknek a listája, ahol a hivatalos érintkezésben használható a kisebbségek nyelve. Ehhez arra van szükség, hogy két egymást követő népszámláláson az adott településen meghaladja a kisebbséghez tartozók aránya a 15 százalékot. A lista 157 településsel bővül, 87-en a ruszin, 64-en a roma, 5 településen a magyar, egy településen pedig a német nyelv válik hivatalossá.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető