Már elérhető a 22SZJA személyijövedelemadó-bevallás nyomtatványa és a kitöltéséhez szükséges felület – hívja fel a figyelmet a növekedés.hu.
Azok, akik maguk készítenék el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a legegyszerűbben a NAV eSZJA-oldaláról érhető el. Az elkészített bevallások kényelmesen, elektronikusan beküldhetők. A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az Ügyfélkapun keresztül nyújtja be a bevallását. A papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatvány és kitöltési útmutató kinyomtatható a NAV eSZJA-oldaláról, illetve beszerezhető a NAV bármely ügyfélszolgálatán. Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a NAV-val, továbbra is beküldhetik postán a bevallásukat.
A bevallás kitöltése jóval egyszerűbb azonban, ha a NAV szja-bevallási tervezetét veszik alapul, ami nem csak magánszemélyeknek készül.
Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is készül tervezet, de esetükben ahhoz, hogy a tervezetből bevallás legyen, azt beküldés előtt mindenképpen ki kell egészíteniük a tavaly szerzett jövedelmek adataival.
Az szja-bevallási és befizetési határidő egységes, valamennyi adózó számára 2023. május 22.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?