Bár Szijjártó Péter 2020-ban díjazás nélkül vállalta a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagságát, idén júniustól a többi taghoz hasonlóan ő is felvesz tiszteletdíjat - írja a 24.hu. A külügyminiszter legutóbbi vagyonnyilatkozatából az látszik, hogy azóta egymillió forintnál nagyobb összeget kap az alapítványtól.
A hírportál közérdekű adatigénylésére a vagyonkezelő alapítvány azt tudatta, hogy a kuratórium öt tagját megillető, 2022. október 21-én hatályos tiszteletdíj mértéke összesítve bruttó 7,5 millió forint. Szijjártó díjazását külön nem közölték.
Ugyanakkor a miniszter kuratóriumi társa, Dézsi Csaba győri polgármester vagyonnyilatkozatában leírta, hogy havi 1,5 millió forint tiszteletdíjat kap e tisztségért. Feltehetően ez az összeg vonatkozik mind az öt tagra, mert így jön ki a 7,5 milliós összeg.
Nem válaszolt a miniszter
A hírportál sajtómunkásai keresték Szijjártó Pétert, hogy miért gondolta meg magát a kuratóriumi fizetését illetően, de a cikk megjelenéséig nem válaszolt. A külügyminiszternek mindenesetre így már közel öt és fél millió forint közpénzekből származó havi bruttó jövedelme van.
Miniszterként a nyár elején kapott 33 százalékos fizetésemelésének köszönhetően 2 millió 632 ezer forintot keres, emellett kapja az országgyűlési képviselői alapilletményt, ami 1 millió 316 ezer forint, ehhez még jön a másfél milliós kuratóriumi apanázs.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Na, ilyen hétvégére biztosan nem készültünk, a jóslatok nem váltak be
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban