Szijjártó Péter 2021 első hét hónapjában akkora távolságot tett meg a honvédség repülőivel, mintha öt és félszer megkerülte volna a Földet - írja a 24.hu. A külügyminiszter havonta átlagosan tízszer-tizenegyszer utazik a „nem kormánygépnek” nevezett HM-repülőgépeken. A Külkereskedelmi és Külügyminisztérium a 24.hu közérdekű adatigénylésére azt írta, hogy Szijjártó 2021. január 1. és július 31. között 79 alkalommal utazott külföldrem, amihez 71-szer a Honvédelmi Minisztérium két Airbus A319-esének, illetve két Dassault Falconjának valamelyikét vette igénybe.
Az is kiderült, hogy a miniszter öt esetben nemcsak egy, hanem két, sőt volt, hogy három gépet is használt egy-egy út lebonyolításához. A FlightRadar összesítő rendszere a célállomások távolságának figyelembe vételével azt mutatta, hogy Szijjártó a hét hónap alatt több mint 220 ezer kilométert repülhetett (a Föld kerülete 40 ezer kilométer), és összesen nagyjából 14 napot, azaz mintegy 336 órát töltött a levegőben.
Kapcsolódó
A külügyminisztérium saját bevallása szerint a Föld többszöri megkerüléséért összesen 30,9 millió forintot kellett fizetnie, így a repült órák átlagos költsége kevesebb mint 100 ezer forintra jön ki. Noha nem vethetők össze a piaci bérleti árak a saját gépek használatával, nem érdektelen, hogy a luxus felszereltségű business jet kategóriába tartozó Dassault Falconért repülési óránként 10 ezer dollárt, vagyis hárommillió forintnál magasabb összeget is elkérnek. Ráadásul Szijjártó a 140 személyes Airbus A319-es is használja olykor útjaihoz, és az jóval nagyobb üzemköltséggel repül, mint a Falcon.
A hírportál forrásai arra is felhívták a figyelmet, hogy a honvédségi gépeknek a kecskeméti katonai repülőtéren alakították ki a bázisállomást, ezért szinte minden miniszteri út költségéhez hozzáadódik egy Kecskemét–Budapest, majd egy Budapest–Kecskemét repülőút is.
Közel 11 millió forintba került a politikus háromnapos indonéziai útja, míg 14 millióba a Japánban tett, szintén háromnapos látogatása. A külügyminiszter járt a Zöld-foki szigeteken is, a két nap másfél millió forintjába került az adófizetőknek.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Annyira vártuk, de ez most kicsit sok is lesz

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Amerika most átírhatja a pénzügyi világrendet

Durván elszálltak az árak: emiatt drágultak meg a szakmunkák

Orbán Viktor szövetségese begurult és fenyeget: azonnal zárják a határokat!

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak
