Magyarország Kína európai gazdasági expanziójának hídfőállása, a két ország közti diplomáciai kapcsolatok felvétele óta eltelt 66 évben most a leghatékonyabb az együttműködés - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A keleti nyitás nem új keletű dolog. A rendszerváltás óta szinte minden kormány számára fontos volt a Kínával folytatott gazdasági együttműködés elmélyítése - tette hozzá a miniszter.
Azon dolgozunk, hogy minél több kínai vállalat fektesse be ide a tőkéjét és a bizalmát - mondta Szijjártó Péter.
Az elismerést Medgyessy Péter, a 2002-ben megalakult szocialista-szabad demokrata kormány miniszterelnöke, aki - mint Szijjártó Péter mondta - maga is sokat tett és tesz a kínai-magyar kapcsolatok fejlesztéséért és Csen Huaj-jü, a Bank of China Zrt. elnök-vezérigazgatója kapta.
A fenti MTI-képen Medgyessy Péter volt miniszterelnök és Csen Huaj-jü, a Bank of China Zrt. elnök-vérigazgatója látható, kezükben a Magyar-Kínai Barátságért Kitüntető Díjjal, amit átvettek a két oldalukon álló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől és Oláh Lajos független országgyűlési képviselőtől, a Nagy Fal egyesület elnökétől. A kép bal oldalán Tuan Csie-lung, Kína budapesti nagykövete látható.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban