A miniszter a konzervatív osztrák lapnak nyilatkozva a keleti nyitással kapcsolatban kiemelte, hogy leginkább a munka tiszteletét kellene megtanulni ezen államoktól - olvasható a szaktárca közleményében.
Az Oroszország elleni szankciókról úgy nyilatkozott, hogy az uniós külügyminiszterek közös döntést hoztak, amelynek megváltoztatásához közös határozatra van szükséges. A megszorítások nem hozták meg a várt eredményt, hiszen a helyzet nem javult, az európai és a magyarországi gazdaság is megérzi a szankciók hatását - fogalmazott a miniszter. Kiemelte: Magyarország többek között azért is különösen érdekelt a konfliktus minél előbbi, diplomáciai úton történő megoldásában, mert Oroszország a harmadik legfontosabb gazdasági partnere. Ugyanakkor hangsúlyozta: a megoldást nem a szankciók, hanem a tárgyalások hoznák meg. A miniszter szerint az Európai Unió érdeke az lenne, hogy Oroszországgal stratégiai együttműködést alakítson ki.
A bankadóval kapcsolatban a miniszter kifejtette: 2010 óta új, szilárd és stabil adórendszer van érvényben Magyarországon, amely a valódi közteherviselésen alapszik.
A földtörvényről szólva, amellyel kapcsolatban az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárás indított Magyarország ellen, Szijjártó Péter rámutatott: a kormány által hozott intézkedés megfelel az európai normáknak, nem ütközik uniós alapjogokba és számos ország gyakorlatát alkalmazza. Az interjút készítő Christian Ultsch szerint a földtörvény rendelkezései a jogbiztonság hiányának benyomását keltik, amire a miniszter úgy reagált, hogy éppen ellenkezőleg, azzal csupán a törvénytelen helyzetnek akarnak véget vetni. Elmondta: az ország együttműködik az Európai Bizottsággal, és be fogják nyújtani a törvény mellett szóló érveiket.
A miniszter továbbá visszautasította azt a kérdésben megfogalmazott vádat, amely szerint Magyarországon politikai támadás folyna a civil szervezetek ellen. Mint mondta, a 80 ezer szervezet közül csak néhány ügyében folyik vizsgálat azon gyanú alapján, hogy nem törvényes módon használtak fel közpénzeket.
Az Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében említett illiberális demokrácia fogalmát firtató kérdésre válaszolva Szijjártó Péter azt hangoztatta, hogy az eddigi jóléti modell helyett a munkaalapú, "workfare" társadalomé a jövő, amelyben a munkában szerzet érdemek és nem a különjogok számítanak. A miniszter kiemelte, hogy tisztelik az egyén jogait, de ugyanilyen fontosnak tartják a közösségét is.
Európának vissza kell térnie a keresztényi értékekhez, hogy visszaszerezze versenyképességét - mondta a miniszter.
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége