Újabb lényeges ponthoz érkezett a nyerőgépek betiltásának jogi háborúja a magyar állam és az egykori működtetők közt. A Fővárosi Közigazgatási és Munkajogi Bíróság október végén több kérdéssel is - állásfoglalást várva - az Európai Bírósághoz (EB) fordult - tudta meg a Zoom.hu. A portál szerint a feltett kérdések közül kettő mindenképpen érdeminek tűnik, miután az ezekre adott válaszok nagyban befolyásolhatják a piacról kiebrudalt vállalkozások magyar állammal szembeni kártérítési lehetőségeit.
Az Európai Bíróság sajtóosztálya a lapnak annyit árult el, hogy a két vonatkozó kérdés közül az egyik arra keresi a választ: "kizárhatóak-e az uniós jog alól az érintett cégek közül bizonyos vállalkozások a szolgáltatásnyújtás módja miatt?" Abban az esetben, ha az Európai Bíróság úgy látja, hogy a kizárás megtörténhet, akkor - legalábbis uniós jog alapján - az érintett vállalkozások nem lesznek jogosultak kártérítésre. Ezt ugyanis onnantól már csak a magyar jogszabályok, illetve az alkotmány tulajdonhoz való joga alapján kérhetnék.
A másik kérdés a Zoom.hu szerint az adóemelést feszegeti: "diszkriminatív volt-e az a lépés, amikor megemelték a nyerőgépek adóterhét, és ezáltal egyes helyeken csak veszteséggel lehetett üzemeltetni azokat". A lap informátora szerint, ha az uniós szervezet arra az álláspontra jut, hogy ez nem tekinthető diszkriminatívnak, akkor a kártérítés jogi alapja szintén veszélybe kerülhet. Ha azonban az EB ezzel ellentétesen, igen választ ad, akkor az állam számára az egy furcsa helyzetet teremthet: vagy a kaszinókban is megszüntetik a nyerőgépek működtetését, vagy a kormány kénytelen lesz visszaadni a piacról kiszorított szereplőknek a működés lehetőségét.
A kormány 2011-ben egyik hónapról a másikra ötszörösére, gépenként havi 500 ezer forintra emelte a játékadót. Ezt a tehernövekedést kizárólag a legnagyobb forgalommal rendelkező helyeken lehetett kitermelni. A kormány olyan szabályozást is hozott, amely szerint az automatákat kizárólag koncesszióval rendelkező játékkaszinókban lehet üzemeltetni. Ez azt jelentette, hogy valójában minden olyan vállalkozás működése ellehetetlenült, amely ilyennel nem rendelkezett - írta a Zoom.hu.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el