Jelentősen megnőtt az érdeklődés a Szép-kártyák iránt a kártyabirtokosok és az elfogadóhelyek részéről is az április 25-től életbe lépő és december 31-ig érvényes alszámlák közötti átjárhatóságnak, valamint a juttatásokra vonatkozó szociális hozzájárulási adómentességnek is köszönhetően. Míg tavaly egész évben több mint 4 ezer vállalkozás csatlakozott a programhoz, idén az első félévben több mint 3400-zal bővült az elfogadóhelyek száma. Ezzel országos szinten közel 34 ezerre nőtt a fizetési lehetőségek száma.
Az alszámlák közötti átjárhatóság a kártyahasználatban is látványos növekedést produkált. Amíg az első negyedévben csupán 3 százalékkal emelkedett a tavalyi időszakhoz képest akártya forgalom, addig az első hat hónapban már 55 százalékos növekedés látható. Ezzel az első félévben a költések elérték a 11 milliárd forintot.
Kapcsolódó
A szálláshely és a szabadidő egyenleget leették
Mindez nagyban annak köszönhető, hogy a vírus miatti korlátozások hatására háttérbe szoruló szálláshely és szabadidő alszámlák újra használatba kerültek: az előbbinél 125, az utóbbi esetében 100 százalékkal emelkedett a forgalom az első félévben a tavalyi év azonos időszakához képest. Emellett a vendéglátás alszámláról kifizetett összeg is tovább emelkedett: itt tavalyhoz képest 37 százalékos a növekedés, ami így összességében több mint 7,5 milliárdos forgalmat jelent.
A jóváírások szempontjából viszont nem okozott meglepetést az elmúlt félév. Megtartotta első helyét a vendéglátás alszámla, amin 24 százalékkal növekedett a feltöltés, míg a szabadidő és a szálláshely alszámlákra 13, illetve 3 százalékkal került több pénz, mint tavaly ilyenkor.
A kártyával a szálláshelyek számlái mellett gyógyfürdő, strand, vízipark- vagy állatkerti belépőt is lehet vásárolni. Sőt hajózást, kisvasutazást, lovaglást vagy horgászjegyet is fizethetnek a kártyabirtokosok az egyenlegünkből. Azok számára pedig, akik az elmúlt másfél év bizonytalansága után inkább az egészségükre fókuszálnának, remek lehetőséget nyújt a nem orvosi jellegű fizikoterápiás kezelés, a gyógymasszázs vagy a csontkovács igénybe vételére is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról