"A 2017. októberi ünnepélyes átadást követően a 2018-as év, hogy sportosan fejezzem ki magam, az alapozási időszak volt. Bízom abban, hogy ez jól sikerült, így 2019-ben ki tudjuk elégíteni a felmerült igényeket" - nyilatkozott Martos Éva professzor, a központ vezetője az MTI-nek.
Mint mondta, folyamatosan fejlesztik a módszereket, hogy a doppingtilalmi listán szereplő anyagok lehető legkisebb mennyiségét ki tudják mutatni a vizsgált étrend-kiegészítőkből.
"Bekapcsolódunk az egyetemi oktatásba is, valamint más tanszékekkel együttműködve kutatási projektben is részt veszünk" - tette hozzá.
Martos Éva elmondta, hogy egyelőre kilencen alkotják munkatársainak csapatát, van köztük dietetikus, táplálkozástudományi szakember, vegyészmérnök, élelmiszermérnök, sportorvos egyaránt.
A központnak a legújabb generációs műszerparkkal felszerelt, nemzetközi összevetésben is high-technek tekinthető analitikai laborjában elsősorban a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség doppinglistáján levő vegyületek kimutatására törekednek - mondta.
A laboratóriumi analízis szükségességét indokolja, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint az étrend-kiegészítők tíz-hatvan százaléka szennyezett tiltólistás anyagokkal, melyek azon túl, hogy doppingvétséggel járnak, a sportoló egészségét is károsítják. Szennyeződhet az étrend-kiegészítő gyártás közben "véletlenül", ha az alapanyag vagy a gyártósor nem megfelelő tisztaságú. Sokszor a szándékosság sem zárható ki, de a dobozon az összetevők között ekkor sem szerepel a tiltott szer
- hangsúlyozta.
Martos Éva utalt rá, hogy számos eltiltás, de még haláleset is volt már következménye doppinganyaggal történt szennyezettségnek, utóbbira példaként az amerikai baseballjátékos Steve Bechlert említette, aki 24 évesen efedrin tartalmú étrend-kiegészítő miatt vesztette életét.
"Noha a felelősség a sportolóé, a vétlen doppingolás elkerüléséhez a gyártók és forgalmazók jelentősen hozzájárulhatnak, melyhez szakmai támogatást készséggel nyújt a Sport-táplálkozástudományi Központ" - hívta fel a figyelmet Martos Éva, hozzátéve, hogy náluk bárki megrendelhet vizsgálatot, amelyek azonban pénzbe kerülnek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az