A pénzügyi portál a PBT-től kapott adatokra hivatkozva írja, hogy az elszámolást még 120 esetben, a lezárt ügyek 0,7 százalékában sem sikerült megváltoztatni. Az adósok legnagyobb számban, 379 esetben az elszámolásra kötelezést tudták elérni, ez azonban nem jelentette azt, hogy vissza is kaptak valamit.
A PBT és az adósok kezét "alaposan megkötötték" a jogalkotók. Előírták például, hogy a békéltetőhöz benyújtott beadványokban konkrétan meg kell jelölni, milyen számítási hibát követett el a bank, miközben a felügyeleti hatóság (MNB) maga hangsúlyozta, hogy a valós kalkulációt csak a hitelintézetek tudják elvégezni. Gyakran előfordult, hogy az adós nem fogadta el az elszámolást, de ezt semmivel sem indokolta, és akadtak devizahitelesek, akik számukra "érthető elszámolást" szerettek volna kapni.
Az elszámolási értesítő tartalmát a jegybank határozta meg, és nem írták elő, hogy a hitelező világosan írja le, mikor mekkora árfolyamrést alkalmazott, és mikor mekkora kamatemelést érvényesített .
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Pánik után vételi láz: magához tért a techszektor, pattant a bitcoin is
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás