A globális nagyvállalatok jelentette veszély, a tőke befolyásoló ereje az egyik legnagyobb kihívás ma a világon - idézi Schiffert a lap.
Ennek alátámasztására elsőként a szabadkereskedelmi egyezményeket hozta. Ezek a megállapodások ugyanis bevallottan arról szólnak, hogy lebontsák a nem vámjellegű kereskedelmi korlátokat, vagyis minden olyan szabályt, amely az embereket, a fogyasztókat, a természeti erőforrásokat védik, legyen szó élelmiszerbiztonságról, közegészségügyről, vagy éppen munkajogról.
Végső soron tehát a szabadkereskedelmi egyezmények az egyes államok, sőt akár az Európai Unió autonómiáját korlátozzák, hiszen hiába szavaznak bárkire a polgárok, a szabályokat a nagyvállalatok diktálják.
A nagyvállalatok könnyen megteszik, hogy kivonulással fenyegetnek. Ha nem olyan politika valósul meg, ami jó befektetői környezetet jelent, akkor a tőke egyszerűen odébbáll.
Vagyis nem kell csodálkozni, ha Magyarországon a munka törvénykövét a Tesco vagy az Audi jogászai írják
- tette hozzá.
Ez még mindig nem minden, a globális nagyvállalatok ugyanis elszámoltathatatlanok. Schiffer András a 2000 januári tiszai ciánszennyezésre emlékeztetett, amikor is az érintett vállalat el tudott menekülni a felelősségre vonás elől. Itt azért azt is megjegyezte, hogy vannak már kezdeményezések ennek megváltoztatására.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói