A politikus szerint a kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosított mintegy 35 ezer szakképzésben oktató tavaly júliustól érvényes béremeléséhez, és ezzel az intézkedéssel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jött létre. A változások nemcsak a frissdiplomás fiatalok számára tették vonzóbbá a szakképzést, hanem a vállalkozásoknál dolgozó szakemberek oktatásba való bevonását is megkönnyítik.
"Azon dolgozunk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ezért erősítettük meg a szakképzési rendszert. A technikumok és szakképző iskolák ma már versenyképes tudást és valódi szakmai tapasztalatot adnak. A saját területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket arra ösztönözzük, hogy vegyenek részt a következő nemzedékek képzésében: ezért is emeltük meg a szakképzésben oktatók fizetését. Továbbá tavaly szeptember óta, felmenő rendszerben bért vagy ösztöndíjat biztosítunk a diákoknak" - hangsúlyozta Schanda Tamás.
A szakképzés a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően sokféle életpályát alapozhat meg. Az érettségit is adó technikumok egyenes utat kínálnak a felsőoktatásba. Aki mielőbb munkába állna, hamar keresett, jól fizető szakmát szerezhet. A vállalkozásokkal és az egyetemekkel is egyre szorosabban együttműködő intézmények megbízható elhelyezkedési lehetőségekhez és tisztességes bérekhez segítik tanulóikat.
A megújult szakképzés sikerességét igazolja, hogy a nyolcadik után továbbtanulók közül a legtöbb diákot technikumba vették fel idén. A 2021-es felsőoktatási felvételi eljárásban pedig a tavalyinál mintegy ötödével többen, 22 ezren jelentkeztek szakgimnáziumi, szakközépiskolai és technikumi végzettséggel első helyen alap- és osztatlan képzésekre vagy felsőoktatási szakképzésbe.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat