A kerület ellenzéki polgármestere szerint egy belső vizsgálat több szabálytalanságot is feltárt a Szent Kristóf Rendelőintézet gazdálkodásában, ezért egyebek mellett hűtlen kezelés miatt tettek feljelentést.
A gyanú szerint a volt főigazgató többek között egy uniós projekt esetében saját magát bízta meg az irányítással. Az RTL Híradó által be is mutatott dokumentumon megbízóként és megbízottként egymás mellett szerepel Kóti Tamás aláírása. A feladat díjazása havi 370 ezer forint öt évre. Az önkormányzat szerint pályázatot kellett volna kiírni a poszt betöltésére.
Az ügyben korábban Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa tett feljelentést, mint kerületi képviselő, majd az önkormányzat azután tette meg ugyanezt a lépést, hogy Novákot már kihallgatták feljelentőként.
Kóti Tamás a Híradó kérdésére alaptalannak nevezte az önkormányzat állításait.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?