Az elektromobilitási egyesület szerint a rezsicsökkentés csökkentéséről szóló, csütörtökön megjelent rendeletekkel véget ért a rémhírek terjesztésének időszaka is.
A hírekkel ellentétben nem hétszeres, hanem kétszeres lakossági áramdíjjal kell számolnunk a jövőben. De mit is jelent mindez a jelenlegi és jövőbeli e-autó tulajdonosoknak? - teszi fel a kérdést a szakmai egyesület a közleményében.
Ennyi lesz az áremelés
Korábbi áramdíjjal kalkulálva egy átlagos e-autó 100 kilométeres táv megtétele 600 forintos költséget jelentett 15 kWh fogyasztással. Ugyanezen a 100 kilométer egy igen kedvező 6 literes fogyasztású hagyományos belsőégésű motorral szerelt jármű tulajdonosnak 3000 forint - a jelenleg is érvényes hatósági árnak köszönhetően - vagyis hatszoros volt a különbség az "üzemanyag" tekintetében.
Az új szabályozás értelmében immáron az e-autó tulajdonosoknak átlagosan 1052 forintjába fog kerülni 100 kilométer megtétele, de még így is közel egyharmada lesz.
Az üzemanyagárstop elengedésével nagyon megéri az e-autó
Amint eltörlik a fosszilis alapú üzemanyagokra vonatkozó ársapkát és a jelenlegi piaci, mintegy 800 forintos ár érvényesül, akkor egy kedvező 6 literes fogyasztású autótulajdonosnak is 4800 forint lesz 100 kilométer megtétele, azaz közel ötszörös lesz a ráfordítás.
A duplázódás ugyan drasztikusnak tűnhet, de összehasonlítva a belsőégésű motorral szerelt gépjárművekkel az üzemanyag költséget (napelemmel tovább csökkenthető, akár nullázható is), mely alapján kijelenthető, hogy nem fog csökkeni az e-autók iránti kereslet a jövőben sem, nem fog összeomlani a hazai villanyautók piaca - véli a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el