A Medián január 11-e és 15-e, illetve február 15-e és 19-e között - azonos kérdésekkel - két felmérést készített, ezek összegzéséről csütörtökön adott tájékoztatást az MTI-nek. A Medián szerint a rezsicsökkentés híre csaknem minden emberhez eljutott, így erről január közepéig az emberek 96 százaléka értesült. A felmérés szerint az év elején még a válaszadók 91 százaléka úgy vélte, hogy a csökkentés az ő háztartására is vonatkozik, ám februárra ez az arány valamelyest csökkent (87 százalék).
A Medián szerint "a személyes érintettség hatása" feltehetően az emberek ismereteiben is megmutatkozik, amikor az a kérdés, hogy pontosan minek az ára csökkent januártól. Míg ugyanis a villamos energiát januárban és februárban is tízből kilencen említették, a földgáz- és távhőárakat lényegesen kevesebben, ráadásul az ezeket említők aránya egy hónap alatt még csökkent is - írták.
A földgáz árának csökkentése januárban még a válaszadók 80 százalékának, februárban már csak 72 százaléknak jutott eszébe, míg a távhődíjra januárban a megkérdezettek 45 százaléka, februárban már csak 37 százalék emlékezett. Hozzátették: ez utóbbi esetében mutatkozik a legnagyobb területi eltérés: a távfűtés árára összességében a városi környezetben élők 45 százaléka, míg a községi lakosok mindössze 31 százaléka gondolt.
A Medián szerint egyedül a Fidesz szavazói körében vannak (57 százalékos) többségben azok, akik szerint a rezsicsökkentés valóban komoly megtakarítást eredményez, ám még a kormánypártiak számottevő része (37 százalék) is hatástalannak tartja a kormány által előírt árcsökkentést.
A cég által megkérdezettek 61 százaléka véli úgy, hogy a hatósági energiacsökkentés miatt kieső pénzeket végül az emberek fogják megfizetni.
A Medián a reprezentatív felméréseket az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével végezte.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt