Valentínyi Katalin tájékoztatásában kiemelte: a Budapest Airport már a délelőtt tájékoztatta az utasokat, hogy a Nyugat- és Közép-Európa felett végigvonuló Ciara viharciklon miatt járattörlések és fennakadások várhatók a menetrendben. Hétfőn ez 11 járatpárt (indulót és érkezőt) érint. Azonban - mint kiemelte - a járattörléseket nem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezetében tapasztalható időjárás, hanem a célállomás repülőterének időjárása indokolja. Törölt járat esetén az utasokat arra kérik, hogy vegyék fel a kapcsolatot a légitársasággal.
Azt írta: jelenleg 32-35 csomós szél fúj a repülőtér környezetében, később délután azonban ennél erősebb, akár 47 csomós (körülbelül 90 kilométer/órás) erősségű szél várható. A szél iránya keresztirányú, majdnem teljesen merőleges a futópályákra - tette hozzá. Jelenleg a budapesti repülőtér forgalma és a járatok kiszolgálása zökkenőmentes - közölte Valentínyi Katalin.
Kapcsolódó
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre a viharos szél veszélye miatt.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy