A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival és a püspökladányi nyomozókkal 2019. május 9-én elfogták és előállították a nőt a helyi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették.
A rendőrök előterjesztést tettek a helyi lakos letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2019. május 12-én elrendelt - olvasható a police.hu portálon.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított rendszeresen otthonában fogadta a vevőket, akik többfajta kábítószerből is választhattak. Az ingatlanban végzett kutatás során a nyomozók több kiporciózott, kábítószergyanús fehér port, növényi származékot valamint közel 100 darab tablettát foglaltak le.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság vele szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető