A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. november 4. és 26. között kilenc alkalommal tartott közlekedési ellenőrzést a főváros kiemelkedően forgalmas útjain. Az akció fő célja a gyorshajtók kiszűrése volt.
Összesen
- 40 alkalommal,
- 12 helyszínen
- 393 felvételt
készített a traffipax azokról, akik nem tartották be az adott útszakaszon a megengedett sebességhatárt. A szabálytalankodók közigazgatási bírságra számíthatnak.
Az ellenőrzések során elfogtak öt sofőrt, akik közül három ittasan, kettő pedig eltiltás hatálya alatt vezetett, két járművezetőt előállítottak mintavételre, három esetben büntető feljelentést tettek ittas járművezetés miatt.
Közigazgatási bírságot hatan kaptak: hárman áthajtottak a piroson, egy sofőr figyelmen kívül hagyta a behajtani tilos táblát, egy a kötelező haladási irányt, egy pedig nem használta a biztonsági övet.
Szabálysértési feljelentést hat esetben alkalmaztak, háromszor engedély nélküli átalakításért, egy-egy alkalommal pedig engedély nélküli vezetés és okmány hiánya, a megengedettnél nagyobb zajkibocsátás, illetve szabálytalanul lesötétített ablak miatt.
Helyszíni bírságot húsz járművezető kapott, többek közt záróvonal-átlépés, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, útburkolati jel figyelmen kívül hagyása és lejárt műszaki miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a közlekedésre veszélyes jogsértéseket, ezért a továbbiakban is várhatók hasonló ellenőrzések - hívják fel a figyelmet a police.hu oldalon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Ismét magánszemélyeknek oszt pénzt a kormány, nyugdíjasok és diákok is pályázhatnak

Lecsapna a Huawei az Nvidia helyére a kínai chip piacon

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok
