A rendőrség honlapjára pénteken feltett közlemény szerint a spanyol hatóságok, illetve az Europol közreműködésével végzett akció színhelye Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye volt.
A tájékoztatás szerint a bűnözők első lépésként hamis iratok felhasználásával járműveket béreltek spanyol cégektől. Az autókat, teherautókat és hajókat Magyarországra szállították, alvázszámukat átütötték, majd hamis vagy hamisított iratokkal forgalomba helyezték és jóhiszemű vásárlóknak értékesítették - írja az MTI.
A nyomozók a július 10-i összehangolt akcióban adathordozókat, mobiltelefonokat, valamint iratokat is lefoglaltak.
Egy embert elfogtak, akit üzletszerűen elkövetett egyedi azonosítójellel visszaélés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.
A további eljárást a BRFK orgazdaság és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön