A meghívó szerint a napirendi pontok között szerepel továbbá a HÉV államosítási tervének, valamint a fővárosi alapszolgáltatások idei finanszírozási kérdéseinek a megtárgyalása.
A január 6-i dátumozású kezdeményező indítványban a rendkívüli közgyűlés összehívását azzal indokolták, hogy bizonytalanná vált a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés jövője, valamint veszélybe kerültek a főváros olyan alapszolgáltatásai is, mint a közvilágítás, a közterületek takarítása, a hómentesítés, a parkgondozás, a kéményseprés vagy épp a színházaink működése.
Orbán Viktor és kormánya láthatóan nem tiszteli a budapestiek napi erőfeszítéseit, és nem veszi figyelembe a fővárosiak által a központi költségvetésbe befizetett napi 18 milliárd forintnyi adót, és a jövőben láthatóan nem kíván foglalkozni azokkal a fővárosi problémákkal, amelyeket egyébként ő maga hozott létre - áll a dokumentumban.
Az adótörvények decemberi módosítása, a közösségi közlekedés finanszírozásában való állami szerepvállalás folyamatos csökkenése veszélybe sodort minden fővárosi alapszolgáltatást.
A közgyűlési meghívóban Tarlós István arról tájékoztatott, hogy a törvény értelmében 15 napon belül össze kell hívnia az ülést, ha azt a képviselők legalább egynegyede indítványozta.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok