A Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtja a parlamentnek a fémtörvény szigorítását - írta a Magyar Nemzet. A kábellopások az utóbbi években csak a BKV-nál félmilliárd forintot is meghaladó kárt okoztak, ennek kapcsán Pócs János, fideszes képviselő a lapnak leszögezte: a "színesfémbiznisz" terén is rendet kell teremteni.
Az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009-es jogszabály módosítása a büntetési tételek közelmúltban elfogadott emelésén túl a tolvajok és az illegális felvásárlók értékesítési lehetőségét is megszünteti - mondta a kormánypárti politikus. A szakemberek és az általa javasoltak szerint az ilyen bűncselekményeket állami monopóliummal lehet megfékezni, tehát a felvásárlók munkáltatójának az államnak kell lennie. A felvásárlótelepek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a rendőrség belső informatikai rendszerével összeköttetésben kell, hogy működjenek, és az átvétel alapja az eredeti állag szerinti leadás lesz - ismertette Pócs.
Az új törvény nem engedné, hogy a fémet "megváltoztassák", a kábelt feldarabolják, a bronzszobrot beolvasszák és hulladékként adják be - írta a Magyar Nemzet.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?