A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves férfivel szemben, aki egy nógrádi kisposta vezetőjeként közel hétmillió forintot sikkasztott és játszott el szerencsejátékon.
A vádirat szerint a férfi 2021 májusában helyezkedett el a postán, augusztustól egy kisposta vezetője lett, munkakörénél fogva pedig a készpénzállomány kezelését is ő végezte.
A vádlott rendszeresen rendelt be a postafiókba készpénzt, azonban azt nem szolgálta ki ügyfelek részére, hanem 2021 augusztusa és szeptembere között alkalmanként néhány százezer forinttól kétmillió forintig terjedő részletekben sikkasztott az általa kezelt készpénzállományból.
Olyan is előfordult, hogy az ügyfelektől átvett pénzt is eltulajdonította.
Több mint 7 milliót elvert szerencsejátékon
A vádlott így összesen 7 millió 251 ezer 980 forintot sikkasztott el, melyet szinte teljes egészében szerencsejátékra költött.
A férfi úgy próbálta leplezni a hiányt, hogy a készpénzállományt részletező okiraton a postán lévő bankjegyek számát meghamisította.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat, melyben szabadságvesztésre, közügyektől eltiltásra, pénzbüntetésre és foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a sértetteknek okozott kárt is a neki kell megtérítenie.
Tömeges postabezárás jöhet, és nem csak a kistelepüléseken
Felkerült a kormányzati portálra a postatörvény módosításáról szóló javaslat: posták húzhatják le a rolót Budapesten is. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült