A pénteken nyári szünetbe kezdő Ház a Fidesz-KDNP kormányalakításával és kétharmados többségével, valamint öt ellenzéki frakcióval (Jobbik, MSZP, DK, LMP, Párbeszéd) kezdte meg munkáját az április 8-i voksolást követően. A patkóban egy független, valamint egy német nemzetiségi képviselő is helyet foglalhatott.
Az új összetételű parlament összesen húsz ülésnapot tartott eddig. Az elfogadott törvények 85 százalékát a kormány nyújtotta be, azok közel fele, összesen huszonhat nemzetközi szerződések kihirdetéseit tartalmazza.
Kapcsolódó
A parlament a korábbi évekhez hasonlóan most is még az első félévben törvénybe foglalta a következő évi költségvetést, emellett az alaptörvény hetedik módosításáról is rendelkezett.
Az előző ciklust követően ezúttal is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára szólalt fel a legtöbbször, összesen 73 alkalommal.
A felszólalások hosszúsága alapján azonban Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője volt a legaktívabb, aki 42 felszólalásában négy és fél órát meghaladóan fejtette ki véleményét. Az új ciklus első három hónapjában harminchat képviselő nem kért szót.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban