A képviselők 136 igen, 36 nem szavazattal fogadták el a kétharmados támogatást igénylő módosítást.
A parlament ugyancsak elfogadta - 136 igen, 45 nem szavazattal - az alaptörvény-módosítással összefüggésben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot - számolt be az MTI.
Fontos változás az alaptörvényben, hogy az orosz-ukrán háborúra hivatkozva 2023. július 1-je helyett már idén november 1-jén hatályba léptetik a különleges jogrend új szabályait. Ezeket az alkotmány kilencedik, 2020 decemberében elfogadott módosítása tartalmazta, ez alapján a különleges jogrendnek csak három esete lesz: a hadiállapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet.
A most elfogadott tizedik módosítást Varga Judit igazságügyi miniszter kezdeményezte, és a javaslat indoklása szerint minden esetben meg kell valósulnia háborús cselekményeknek ahhoz, hogy a veszélyhelyzetet ki lehessen hirdetni.
A fegyveres konfliktus fogalma alá sorolnak minden fegyveres összetűzést, például a polgárháborús konfliktust is. Humanitárius katasztrófának pedig háborús helyzetből, fegyveres konfliktusból vagy más okokból - például elemi csapás, természeti katasztrófa miatt - kialakuló, az emberi életet tömegesen veszélyeztető súlyos élethelyzet számít.
Az indoklás szerint a különleges jogrend kihirdetésére kizárólag akkor van lehetőség, ha a szomszédos államban bekövetkezett eseményeknek ténylegesen van súlyos - különösen humanitárius, gazdasági - hatása Magyarországon, illetve ezen súlyos hatások bekövetkeztének veszélye reális.
A katasztrófavédelmi törvényben rögzítették, hogy a kormány a szomszédos országban fennálló háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetben az élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonság, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket is hozhat.
A kormány ezt a jogkörét a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan a háborús helyzet magyarországi következményeinek megelőzése, kezelése, felszámolása céljából gyakorolhatja.
A törvényjavaslat indoklása szerint a szabályozással kapcsolatos garanciális szabály, hogy a kormány által hozott veszélyhelyzeti intézkedéseket - erre irányuló indítvány esetén - az Alkotmánybíróság köteles felülvizsgálni.
Legolvasottabb

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Orbán Viktor: új helyzet van, indítványt tesz Magyarország Brüsszelben

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét

Fokozódik a rettegés, az illegális bevándorlók már boltba se mernek menni

Újabb hétvégi rémálom a Balatonnál: szinte minden megtörtént, ami rosszul sülhet el

Lassan elfelejtenek minket: a magyar vendéglátóhelyekről kidobták a gulyást meg a pörköltet

Beteljesült Nagy Márton rémálma: repkednek a mínuszok a gazdaságban

Már az elektromos korszakon túlra kacsingat a BMW: ez lesz a jövő autója?

Németország magára húzhatja Irán haragját, míg a világgazdaságot is új válság fenyegeti
