A férfi egyetemen szerzett vegyész szakképzettséget, és szabadidejében is szívesen foglalkozott preparatív kémiával. Vegyészet iránti érdeklődésétől indíttatva 2012. évtől kezdődően robbanóanyag előállítására alkalmas, kereskedelmi forgalomban engedély nélkül megvásárolható vegyszereket és elektronikai eszközöket szerzett be azért, hogy otthonában kedvtelésből robbanóanyagokat készítsen, és azokkal robbantásokat végezzen.
A vádlott ennek során többek között triaceton-triperoxid (TATP), etilénglikol-dinitrát (EGDN) és eritrit-tetranitrát (ETN) robbanóanyagok felhasználásával készített robbanószerkezeteket, amiket egy Kaposvártól északra található szántóföldön, általa házilag készített időzítőkkel hozott működésbe. A férfi a saját lakóházában, többek között abban a hűtőben, ahol az élelmiszerei is voltak tárolta a robbanóanyagokat.
A vádlott egyetemi tanulmányai alatt egy intézményi labor felszámolása során uranil-acetát laboratóriumi vegyszert is megszerzett, amely hasadóanyag tartalomban szegényített u235 izotópú uránt tartalmazott. A radioaktív anyagnak, ezen belül nukleáris anyagnak minősülő engedélyköteles vegyszert zárt üvegben tartotta.
Az ionizáló sugárzást kibocsátó vegyszer belélegezve, hosszabb időtávon a belső sugárterhelés révén daganatos betegség kialakulásához vezethet.
A bombagyárost végül a Terrorelhárítási Központ munkatársai 2018 áprilisában elfogták és őrizetbe vették, míg a lakóházában lévő veszélyes anyagokat lefoglalták.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el