Az Infostart birtokába jutott egy videófelvétel, amelyen egy, egymás után több szabálytalanságot elkövető sofőr manőverei láthatók. Az Országos Rendőr-főkapitányság a felvétel alapján eljárást indított a sofőr ellen.
A rendőrség a látókörébe kerülő, kiemelt tárgyi súlyú szabályszegés, vagy bűncselekmény gyanúját felvető esemény esetén hivatalból eljárást indít.
Kapcsolódó
Ám azzal, hogy a hatósághoz eljut egy felvétel, még nem indul automatikusan eljárás. Ehhez több dolog is kell. Például az, hogy
- azonosítható legyen a helyszín,
- hogy valóban szabályt sértett-e a sofőr, és
- hogy kiderüljön, Magyarországon történt-e az eset, hiszen a magyar hatóságok csak a határokon belül járhatnak el.
- A felvétel készítésének idejét is ismerni kell, mert ilyen esetekben is létezik elévülés.
Ráadásul a felvételen szereplő időpont nem elég, azt ugyanis a felvétel készítője állítja be a készüléken. Ebből az következik, hogy egy ilyen felvétel megszerzése után újabb bizonyítékokat kell gyűjteni - például a készítő tanúvallomását.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el