Az előzetes adatok szerint a választópolgárok 64,6 százaléka járult az urnák elé vasárnap. Van der Bellen mintegy 2,1 millió szavazatot kapott. Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által támogatott jelölt 48,32 százalékot ért el, amely 1,92 millió voksot jelent.
Mintegy 700 ezer szavazatot azonban levélben adtak le, ezeket majd csak hétfő reggel kilenc órákor kezdik el összeszámolni.
A közvélemény-kutató intézetek előrejelzése szerint a levélszavazatokat is beleszámolva Van der Bellen 53,3 százalékos eredménnyel nyerhette meg az elnökválasztást, Hofer 46,7 százalékkal végezhetett a második helyen.
Alexander Van der Bellen úgy vélte: megválasztása jel az európai politika számára, hogy européerként is lehet választást nyerni. Az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) kijelentette, hogy az európai uniós tagság Ausztria érdeke. Hangsúlyozta, hogy azon osztrákok gondjait is komolyan akarja venni, akik nem rá szavaztak, ezért egyeztetést kezd a tartományi vezetőkkel.
Christian Kern osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke gratulált a győztesnek és arról beszélt, hogy meggyőződése szerint az új elnök kitűnően fogja képviselni az országot belföldön és külföldön egyaránt. "Egyúttal tiszteletemet fejezem ki Norbert Hofer előtt" - mondta, és hozzátette: az országnak közösen kell leküzdenie a kihívásokat. Meglátása szerint a választási eredmény nem fogja megnehezíteni a kormány munkáját.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat