Csaknem kétezer olyan őstermelő nem igényelt még új igazolványt a december közepi nyilvántartás szerint, aki őstermelőként van biztosítva. Nekik - jogviszonyuk folyamatos fenntartása érdekében - december 31-ig feltétlenül fel kell keresniük falugazdászukat.
December közepéig 237 ezer új igazolványt adtak ki, de ez a szám az év végéig még nőni fog, 260-270 ezer kiadott igazolványra számítanak - mondta a lapnak Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
A teljes nyomon követhetőséget lehetővé tevő új chipes kártya bevezetésével előreláthatólag mintegy 30-40 ezer darabbal fog csökkeni a forgalomban lévő őstermelői igazolványok száma.
Ősztől elérhető egy alkalmazás, amellyel már a fogyasztók is ellenőrizhetik, hogy az adott őstermelő jogosult-e a termék értékesítésére, vagy felvásárlóval, kereskedővel van dolguk. Eddig 25 ezer lekérdezést regisztráltak az internetes felületükön, valamint okostelefonos alkalmazásukon. Ez várakozásaik szerint tovább fehéríti a piacot, továbbá erősíti a fogyasztó és termelő közötti bizalmat
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól