A szakszervezeti szövetség közleményében hangsúlyozza, hogy a szociális alapjogok deklarálásán túl érdemi intézkedésekre van szükség a politikai döntéshozók és a jogalkalmazók részéről is ahhoz, hogy a munkavállalók és családjaik a mindennapok során érezzék az élet- és munkakörülményeik javulását.
Mind uniós, mind nemzeti szinten világos és a szociális partnerekkel együttműködésben kidolgozott akciótervekre van szükség a szociális pillérben megfogalmazott alapelvnek és jogoknak a gyakorlati érvényesítéséhez. Csak így lehet valódi előrelépést elérni a munka és a magánélet közötti egyensúly megvalósítása, a méltányos munkafeltételek megteremtése, a munkavállalói és a kollektív érdekképviseleti jogok érvényesítése, a munkahelyi egészség, biztonság, valamint az egyenlő bánásmód terén - szögezték le.
A generációk jövőbeli esélyeit javíthatja, ha megvalósulnak a szociális pillérben megfogalmazott gondolatok, például: a foglalkoztatás elősegítése, a tisztességes és méltányos bérezés, az egyenlő esélyeket teremtő oktatás, azaz a szociális partnerség, az érdemi szociális párbeszéd.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elvárja, hogy a szociális pillér elfogadását követően a magyar kormány kezdeményezzen valódi párbeszédet a szociális partnerekkel a tagjaik életét befolyásoló húsz alapjog érvényesítéséhez szükséges lépésekről, intézkedésekről - tartalmazza a közlemény.
Az Európai Unió 28 tagállamának és három központi intézményének vezetői pénteki göteborgi találkozójukon írták alá a szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatot. A dokumentumban 20 kulcsfontosságú elvet és jogot határoztak meg a méltányos alapon és jól működő munkaerőpiacok és jóléti rendszerek alátámasztására.
(Forrás: StockSnap.io)
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok