Bár sok részlet még nem ismert a hét pontos csomaggal kapcsolatban, az OTP szerint az idén várható 122-146 milliárd forintos kiadási összeg, jövőre 244-288 milliárd forintra, 2020-ban pedig már 265-311 milliárd forintra emelkedhet - olvasható a portálon.
Kiemelik, hogy az egész programban van egy fokozatosság, tekintettel a 10 milliós kedvezményes hitel gyermekszámhoz kötött elengedésére, valamint a jelzáloghitel egy részének elengedésére. Ezért ezek hatása az idő előrehaladtával fog felpörögni. A 2,5 millió forintos, háromgyerekes családoknak szánt újautó-vásárlási támogatást jelentősnek nevezik, azonban megjegyzik az elemzők, hogy a nagycsaládosok tipikusan rosszabb anyagi körülmények között vannak az átlagnál, ezért potenciális családok 10-15 százaléka élhet a lehetőséggel.
Egyes családtámogató intézkedések költségvetési multiplikátor hatása kimagasló lehet. Példaként kiemelik: a friss házasok újfajta kedvezménye 2019-ben a költségvetésnek 19 milliárd forintjába kerülhet, de összesen az érintettek 635 milliárd forintos összeghez juthatnak. Ennek az összegnek egy része nyilván korábbi hitelek kiváltását fogja szolgálni, azonban egy másik része fogyasztásra megy el, ami pedig adóbevételeket generál a költségvetésnek.
Az is előfordulhat ugyanakkor, hogy a program olyan mértékben tudja stimulálni a gazdaságot, hogy még 2020-ban sem jelent nettó értelemben terhet a költségvetésnek. Ahogy azonban a gazdaságösztönző hatás kifut, a hiány emelkedésnek indulhat: 2021-től a GDP-arányos deficit a 2-2,5 százalékos sávba emelkedhet az OTP Bank eredeti 2 százalékos hiányelőrejelzésével szemben
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?