Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány második világtalálkozóján szombaton arról is beszélt, hogy a világgazdaság központja egyre inkább keletre tevődik át. Álláspontja szerint Európa ma meglehetősen terméketlen állam- és rendszer-vitát vív, s ezek aligha csillapodnak majd. Azt is mondta, néha úgy érzi, hogy a vitáknak nagyobb a becsülete, mint a munkának, ez esetben viszont Európa lemarad, mert amíg Európa vitázik, addig a kelet dolgozik.
A kormányfő kitért arra is, hogy 25 évvel ezelőtt, amikor Magyarország visszaszerezte az önrendelkezését, nem gondolta, hogy ez a pillanat egy 20 éves huzavona kezdetét jelenti, s nem lesz elég akarat és erő véghezvinni azokat a szükséges, hatalmas és mélyreható változásokat, amelyekkel Magyarország a kommunizmus után ismét erős, büszke, keresztény, nyugati és polgári berendezkedésű országgá válhat.
"Lesajnált és reménytelen helyzetből, külföldi támadások és kritikák közepette fogtunk munkához öt évvel ezelőtt" - vélekedett a miniszterelnök, aki szerint a 2014-es választás visszaigazolta, hogy jó irányba indult az ország. Kifejtette: 1800 nap alatt leküzdötték a gazdasági válságot, megteremtették a pénzügyi stabilitás feltételeit, csökkentették az államadósságot, új alaptörvényt hoztak, megerősítették a magyarok összetartozását, több 100 ezer embert mentettek ki az adósrabszolgaságból.
További feladatként jelölte meg az oktatási rendszer átalakítását és brit példára hivatkozva méltatta, hogy ma már fel lehet vetni a teljes foglalkoztatást és azt, hogy a keményen dolgozó emberek ne csak a hírekben találkozzanak gazdasági sikerekkel, hanem az életükben is érezzék.
Értékelése szerint Magyarország abban a helyzetben van ma, amit 25 éve kívánt, s a választásig hátralévő három évben elsöprő parlamenti többség, nagy támogatottság és akcióképes kormányzat áll rendelkezésre.
Orbán Viktor megköszönte a résztvevőknek, hogy pártfogói Magyarországnak a világban és azt kérte tőlük, hogy mondják el mindenhol: a kormány sikerre viszi a polgári berendezkedés programját.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban