A Bosznia-Hercegovinában élő muszlimok vezetője a múlt héten tiltakozott Orbán Viktornak a migrációs válsággal kapcsolatban az iszlámról és Európáról tett, szerinte "önkényes és káros" kijelentései ellen.
Orbán Viktor válaszlevelében - mint azt Havasi Bertalan elmondta - azt írta, hogy meglepődve, de illő tisztelettel olvasta a főmufti állásfoglalását. "Az a tény, hogy egy olyan, általam is tisztelt személyiség, mint Ön, reagálásra érdemesnek találta gondolataimat, önmagában is megtisztelő, és hálával tölt el. Ezen az érzésen mit sem változtat az, hogy Ön összességében kedvezőtlenül nyilatkozott mind gondolataimról, mind személyemről" - idézte a kormányfő sorait a sajtóiroda vezetője.
A miniszterelnök biztosította a főmuftit, híveit, népét és országát Magyarország nagyrabecsüléséről, "függetlenül attól, hogy az európai történelmet másképpen interpretáljuk". Megerősítette, hogy Magyarország továbbra is a két nép közötti barátságban és együttműködésben érdekelt. Orbán Viktor bízik benne, hogy végül az derül majd ki: "sokkal több dolog köt össze bennünket, mint ami elválaszt" - közölte Havasi Bertalan. A kormányfő levele végén magyarországi látogatásra hívta meg a főmuftit.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt