Tavaly novemberben a fideszes képviselők még támogatták az ellenzéki párt javaslatának tárgysorozatba vételét, decemberben pedig az általános vitát is lefolytatták róla - emlékeztet a portál. Akkor azt ígérték, hogy a parlamenti eljárást folytatni fogják.
A részletes vita azonban azóta sem kezdődött meg, kedden a fideszes többség le is söpörte az erre irányuló javaslatot.
Kepli Lajos jobbikos képviselő, a javaslat benyújtója erre közleményben úgy reagált: a kezdeti látszólagos támogatás, majd mellébeszélés után a Fidesz immár nyíltan szembemegy a társadalom akaratával. Úgy véli ugyanis, hogy a magyarok mintegy négyötödének elege van az évenkénti kétszeri óraállítgatásból, amely rendkívüli módon terheli az emberi szervezetet.
Miért van szükség erre?
Magyarország a közép-európai időzónában (CET) van, ami egy órával több, mint az egyezményes koordinált világidő (UTC), nyáron ez lesz még egy órával több (UTC+2). Ennek igazi előnye télen látszana meg, például december 20-án, mikor 15 óra 56 perc helyett 16 óra 56 perckor lenne napnyugta.
A probléma, hogy a CET időzóna túl széles, Magyarország pedig a keleti oldalán van, ezért eleve viszonylag korán megy le a nap.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük