Masszívan jelzi az inflációt a hazai bankkártya-forgalom – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A Magyar Nemzeti Bank most megjelent legfrissebb bankkártya-statisztikái szerint
az elmúlt év utolsó negyedévében 385 millió esetben került sor bankkártyás fizetésre hazai kereskedőknél, ami 17 százalékos bővülést jelent 2021 hasonló időszakával összevetve.
Inflációs csúcs a kártyás költésekben
A bankkártyás vásárlások értéke ennél is komolyabb csúcsot döntött: az év utolsó negyedévében 3584 milliárd forint értékben fizettek bankkártyájukkal a magyar polgárok, ami azt jelenti hogy naponta közel 39 milliárd forint értékű termék, illetve szolgáltatás beszerzéséhez használták a korszerű elektronikus fizetési megoldást.
A vásárlások értéke közel kétszer olyan gyorsan (32 százalékkal) tudott emelkedni, mint a tranzakciók száma, ami nem is az elektronikus fizetés térnyerését, hanem inkább az infláció jelenlétét mutatja.
Ritkábban kerül elő a pénztárca, egyre népszerűbb ez a fizetési megoldás
Egyre népszerűbb fizetési mód az okostelefonos megoldás. Óriási emelkedést mértek a mobilfizetéseknél tavaly, az előző évi tranzakciók többszörösét jelentették. Bővebben>>>Ha az elektronikus fizetés térnyeréséről lenne szó, akkor az egy kártyás vásárlásra jutó átlagösszeg (a kosárérték) csökkenne, köszönhetően annak, hogy egyre többször, egyre kisebb fizetés esetén is a plasztikunkat használjuk.
Ehhez képest az elmúlt év utolsó negyedévében a hazai bankkártya történetben először 9000 forint fölé, 9306 forintra nőtt az átlagos bankkártyás tranzakciós érték, ami több mint 1000 forinttal, 12 százalékkal magasabb összeg, mint amennyit – 8281 forintot – egy átlagos kártyás fizetéskor a pénztáraknál hagytunk 2021 utolsó negyedévében.
Minden 5. forintot online fizetünk a kártyával
A hazai kereskedelmi forgalom masszív átalakulását is jól mutatják a bankkártya adatok. A legfrissebb statisztikák szerint már minden ötödik itthon bankkártyával elköltött forintot online hazai kereskedőnél fizetjük ki.
Az elmúlt év utolsó negyedévében az online vásárlások száma meghaladta a 45 milliót, ezek során 741 milliárd forintot fizettünk a webshopokban.
Egy évvel korábban, a 2021-es karácsonyi negyedévben az online bankkártyás tranzakciók száma még nem érte el 38 milliót, a vásárlások értéke pedig 50 százalékkal volt kevesebb, mint a tavalyi utolsó negyedévben.
Bemutatjuk a biztonságos online vásárlás trükkjeit
Az online vásárlás komoly veszélyeket hordoz. Valós tapasztalatokon alapuló tanácsok segítségével azonban problémamentesebb lehet a netes shopping élmény. Bővebben>>>Az internetes kereskedelem felfutását jól mutatja az is, hogy miközben a kereskedőknél lévő bankkártya-elfogadó készülékek száma az elmúlt egy évben már lényegében nem bővült (0,6 százalékos volt a növekedés), addig az internetes bankkártyás fizetést kínáló hazai online kereskedők száma közel negyedével nőtt: ma már több mint 42 ezer hazai weboldalon tudunk bankkártyás fizetési tranzakciót indítani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)