Az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához. Bár az olimpiai érmekért járó pénzt természetesen megkapta a sportoló, felmerülhet a kérdés, hogy mi lesz az olimpiai járadékával - írja a Világgazdaság.
Ugyanis az olimpiákon érmes sportolóknak jár egy havi szintű jövedelem, amelyet minden évben az előző évi bruttó átlagkeresethez mérnek, ezt kapja meg a 35. életévét betöltő sportoló élete végéig nettóban. Idén például nettó 438 800 forintot kapnak az arra jogosult sportolók minden aranyérem után, míg a bronzokért az összeg 50 százaléka jár.
Liu Shaoangnak tehát 11 év múlva – mivel idén márciusban lett 24 éves – jár majd a kétszeres arany- és kétszeres bronzéremért kapható összeg, amely idén például havi nettó 1,3 millió forint lenne. Testvérének, az egy arany- és egy bronzéremmel rendelkező Shaolin Sándornak pedig ennek a fele jár majd, mindkettejüknek életük végéig.
Az olimpiai járadékról szóló törvényben az országváltás nincs feltüntetve e támogatás elvesztésének okaként. Az állampolgárság viszont feltételt, így Liuék esetében, mivel Kína nem ismeri el a kettős állampolgárságot, ha ottani színekben folytatnák, le kell mondaniuk a magyar állampolgárságukról, és ezzel az olimpiai járadékról is.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?