A három héten át az ország minden részében zajló célvizsgálat elsősorban a jogviszonyok rendezettségének, a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos előírások betartásának és a harmadik országbeli állampolgárok szabályos foglalkoztatásának ellenőrzésére irányul. A tárca hangsúlyozta, hogy a dolgozók jogszerű alkalmazása hozzájárul a gazdaság további fehérítéséhez, a rekordokat döntő hazai foglalkoztatás növeléséhez, a teljes foglalkoztatás eléréséhez - idézi a minisztériumi közleményt az MTI.
Az akció alapvető célja nem a bírságolás, szankcionálás, hanem a munkáltatók jogkövető magatartásra ösztönzése. A nyári időzítést a kiemelkedő mértékű feketefoglalkoztatással jellemezhető építőipar aktivitása és a több ágazatban nagy számban megjelenő időszakos munkahely indokolja.
A hiányos vagy nem megfelelően elkészített dokumentumokat a munkaadóknak még a munkaügyi ellenőrzés előtt érdemes korrigálniuk, esetleges mulasztásaikat - így akár a munkaviszony elmaradt bejelentését is - a lehető legkorábban pótolniuk. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság hagyományos vizsgálata tavaly a munkavállalók számára vetítve kevesebb jogsértést talált, mint a megelőző négy év bármelyikében.
A munkaadók a munkaviszony létesítését legkésőbb a dolgozó munkába lépéséig kötelesek bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Ma már akár az ügyfélkapun is lehet tájékozódni arról, hogy ez rendben megtörtént-e. A tudakozódást, a jogviszony lekérdezését a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság honlapján elérhető segédlet könnyíti meg.
Több mint egy éve él a rendelkezés, amely szerint a jogsértésen ért munkaadóknak így megrövidített dolgozójukat visszamenőlegesen legalább egy hónapra be kell jelenteniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Az intézkedés felszámolja a tisztességes vállalkozások versenyhátrányát, hiszen a költségvetés és a munkavállalók kárára ügyeskedők elveszítik a feketefoglalkoztatásból származó előnyöket. A dolgozók jogviszonyuk rendezésével jogosulttá válnak a társadalombiztosítási ellátásokra, a nyugdíjszámítást megalapozó szolgálati idejük meghosszabbodik
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban