Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetésére kinevezett tárcavezető a parlament családügyi bizottsága előtt a napokban kijelentette a nyugdíjakkal kapcsolatban, hogy bár folyik az adatok feldolgozása, ebben a ciklusban biztosan nem végeznek az egyéni nyugdíjszámlák létrehozásával - írja a Népszava. A lap egyúttal hozzáteszi, hogy ez viszont ellentmond egy érvényben lévő, 2010-es kormányhatározatnak és a kabinet eddigi ígéreteinek.
A 2010-ben a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint ugyanis 2011. május 31-éig ki kell dolgozni az egyéni számlavezetés rendszerét. Ez a nemzeti erőforrás miniszternek, vagyis a nemrég lemondott Réthelyi Miklósnak, illetve Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek a feladata volt - jegyzi meg a lap és hozzáteszi: "ha igaz, amit Balog Zoltán mondott, akkor a két miniszter nem tett eleget ennek a kötelezettségének, azaz jogszabályt sértettek", vagy pedig - ahogy arra a lapnak nyilatkozó szakértők is figyelmeztettek - ezt a munkát ilyen rövid idő alatt képtelenség megcsinálni.
A lap emlékeztet arra, hogy a kormány a korábbi ígérete úgy hangzott, hogy az állami rendszerbe visszalépő magánnyugdíj-pénztári tagok - ahogy ezt Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott is hangoztatta - az egyéni nyilvántartás mellett létrejövő egyéni számlarendszerben az állampolgárok követni tudják majd, hogy mennyi befizetésük van, és miként alakul a szolgálati idejük.
Emellett szó volt már olyanokról is, hogy a felhalmozott összeg örökölhető lenne, vagy hogy válás esetén az egyéni számlák egyenlegének azt a részét, amelyet a házasság alatt szereztek a felek, el kellene osztani.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona