A kormányfő a továbbiakban nem kíván tárgyalni a szakszervezetekkel a szolgálati nyugdíjjal, illetve a szolgálati törvénnyel kapcsolatban. Erről értesítette a rendvédelmi dolgozók érdekképviseletei fórumának vezetőjét Powell Pált Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő - tudta meg a Népszava. "Miniszterelnök úr világossá tette, hogy a kormány meghozta a nyugdíjrendszer biztonságba helyezéséhez szükséges döntéseket, és hogy közös célunk a rendvédelmi dolgozók jobb, méltóbb munka- és életkörülményeinek megteremtése, valamint az ehhez szükséges életpálya-modell kialakítása" - írta Szijjártó. Leveléből kiderül, hogy Pintér Sándor belügyminiszter "több körben is részletes tárgyalásokat folytatott a képviseletekkel, melyek alapján a vonatkozó jogszabály-tervezetek benyújtásra kerülnek majd a kormány elé". "Kérem kövessék továbbra is figyelemmel a hivatásos állománnyal kapcsolatos jogalkotói munkát" - tanácsolja a szóvivő. A Független Rendőrszakszervezet (FRSZ) válaszában azt írta Szíjjártónak: "figyelmünk nem lankad, és az ősszel is minden törvényes eszközt igénybe fogunk venni a hivatásos állomány szerzett jogainak védelmében".
Friss hír az is, hogy az EU alapjogi biztosa elutasította az FRSZ beadványát a szolgálati nyugdíjakkal kapcsolatban. Az Európai Bizottság alapvető jogi biztosa, Viviane Reding lényegében az illetékesség hiányára hivatkozott, amikor visszadobta az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátások csökkentését, szociális ellátássá alakítását, vagy munkavégzésre való képesség esetén akár megszüntetését is lehetővé tévő alkotmánymódosítással szembeni panaszt. Reading ugyanakkor felhívta a figyelmet: amennyiben egy állampolgár úgy érzi, hogy alapvető jogait sérelem érte, az Európa Tanács mellett működő Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat, amennyiben minden nemzeti jogorvoslati szintet kimerített.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető