Az idősek többsége az életviteléből adódóan az átlagnál többet tartózkodik a lakásában, használva az otthoni közszolgáltatásokat, fizetve a számára eddig is megterhelő közüzemi díjakat - hívja fela figyelmet Németné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége elnöke és Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete elnöke.
A kisnyugdíjasoknak már nincs miből költeni
A nyugellátások medián értéke havi 135 ezer forint (1 millió nyugdíjas kap ennél alacsonyabb ellátást), ebből kell az időseknek fedezni a megélhetésükhöz nélkülözhetetlen 20-30 százalékkal növekvő élelmiszerek, 10-15 százalékkal megemelkedett gyógyszerek, vitaminok és segédeszközök megvásárlásának árát.
Jelenleg több mint 600 ezer nyugdíjas magányosan él, így a lakásfenntartással kapcsolatos költségeket egyedül kell viselnie, nyugellátásuk jelentős részét pedig a rezsiköltségre kell fordítaniuk.
Az idősek a koruknál fogva is, a régebben megvásárolt, akkoriban az energiatakarékossági szempontokat figyelmen kívül hagyó lakásokban élnek. Nincs forrásuk a nyílászárók, és egyéb szerkezeti hőszigetelések utólagos elvégeztetésére.
A közelmúlt pandémiás időszakának nagy vesztesei voltak a hazai nyugdíjasok, a kényszerű bezárások, a terven felüli plusz kiadások, az életvitelük korlátozása miatt felmerült plusz költségek következtében.
Rezsitámogatás szükséges a kisnyugdíjasoknak
Ezért a nyugdíjas szervezetek az javaslatok, hogy
- a medián nyugdíj-összeg alatti ellátásban részesülők – hasonlóan más társadalmi csoporthoz – mind a földgáz-, mind a villamosenergia- szolgáltatást kedvezményes áron legyenek jogosultak vételezni.
- Azon medián nyugdíj-összeg alatti ellátásban részesülők számára, akik szénnel vagy fával tudják csak megoldani a fűtésüket, a téli hónapokra havi ötezer forint értékű „rezsiutalványt” kelljen folyósítani.
- Az energiaszolgáltatók nyugdíjas fogyasztó esetén csak az éves elszámolási időszakot alkalmazhassák.
- A kormány írjon ki a nyugdíjasok számára - százszázalékos támogatás mellett - a lakások energetikai korszerűsítéslére ösztönző pályázatokat.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót