Még 1962 decemberében írta alá a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió azt a szociálpolitikai egyezményt, mely szerint 1963 után, amennyiben a szovjet állampolgárok állandóan, életvitelszerűen átköltöznek Magyarországra - valamint lemondanak hazájukban a nyugdíjukról -, akkor a magyar jogszabályok szerint számolják ki a nyugdíjukat és a hazai ellátórendszert használhatják.
Élhetnek a rendszerrel úgy, hogy a Szovjetunió már 1991-ben megszűnt, valamint úgy, hogy egyáltalán nem dolgoztak Magyarországon. A szovjetek jogutódjai az ukrán és orosz emberek. A lehetőséget arányaiban kevesen használják ki, de sajtóhírek szerint csalók nyerészkednek rajta: a határon túli nem magyar emberek jelentik be itthoni címekre, számukra hamis, többnyire tsz-vezetői, vagy magas fizetésű munkák jövedelemigazolásait bemutatva. Így pedig akár 250-300 ezer forintos nyugdíjat igényelve, amely olykor a tízszerese az ukrajnai juttatásnak.
Három évvel ezelőtti adatok szerint még kevesebb, mint 10 ezer ember kapott így nyugdíjat, de ez így is 1,12 milliárd forint költséget jelentett a magyar költségvetésnek 2015-ben.
Az ügyet megtalálta magának a Demokratikus Koalíció és annak elnöke, Gyurcsány Ferenc is. Csütörtökön benyújtottak egy határozati javaslatot az országgyűlésnek, mely felmondaná az 1963-ban kötött egyezményt. A szöveg - ha elfogadná az Országgyűlés - kötelezné a kormányt arra is, hogy "utasítsa a kormányhivatalokat, hogy az egykori Szovjetunió utódállamaiból, különösen Ukrajnából érkezők állandó lakcím létesítésére vonatkozó kérelmét gondosan vizsgálják meg abból a szempontból, hogy egy-egy megjelölt lakcím alkalmas-e arra, hogy valamennyi azt megjelölő kérelmező életvitelszerűen ott lakjék, és az e kritériumnak meg nem felelő lakcím bejegyzését."
A DK kezdeményezése szerint, ha valakiről bebizonyosodik, hogy nem él a bejelentett címen, akkor a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szüntesse be a korábban megállapított nyugellátások folyósítását. Valamint az ügyészség esetében nyomozások elrendelését kérnék a visszás ügyekben.
Indoklásukban azt írják, hogy a "becslések szerint az említett egyezmény rendelkezéseivel visszaélve jelenleg 26 ezer, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén fiktív lakcímre bejelentett, életvitelszerűen Ukrajnában élő személy jut hozzá jogosulatlanul magyarországi ellátáshoz."
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?