A személyi jövedelemadó törvény lehetővé teszi, hogy az, aki még önkéntes kölcsönös biztosítópénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási befizetésekre fordítja megtakarított pénzét, az összevont adóalapja adójából minden évben visszakaphatja az adott évi befizetések 20 százalékát, együttvéve akár 280 ezer forintot. Nehézséget sokaknak az jelenthet, hogy ehhez 1,4 millió forintot kell átmenetileg beutalni. Viszont önkéntes önsegélyező és egészségpénztárba történő 750 ezer forint befizetés esetén nem kell évekig várni, mert a tag által befizetett összeg és a 150 ezer forint visszakapott adó azonnal, illetve egyes szolgáltatások esetében 120, 180 nap múlva széleskörűen adómentesen felhasználható nem csak a pénztártag, hanem hozzátartozóinak egészségügyi kiadásaira és egyéb önsegélyező jellegű szolgáltatásokra - írja cikkében a lehetőségről az Surányi Imréné szakértő az Adó.hu-n.
Annak a dolgozó idősnek, aki élne már idén a lehetőséggel, sietnie kell, mert nemcsak hogy taggá kell válnia az önkéntes önsegélyező és egészségpénztárban a következő napokban, de december 31-ig be kell fizetnie a 750 ezer forintot. Ha ez megtörténik, 2020-ban már visszakapható az adó.
Amely például felhasználható otthoni gondozás támogatására, vagy mozgáskorlátozott vagy fogyatékos személyek életvitelét megkönnyítő speciális eszközök beszerzésére, felszerelésére. De igénybe vehető még az egészségpénztáraknál a szenvedélybetegségről való leszoktatásra irányuló kezelések támogatására, netán gluténmentes speciális élelmiszerek vásárlására. (A teljes listát a szakportál közölte.)
Fontos tudnivaló, hogy az egyéni számlán lévő összeg idő-korlátozás nélkül felhasználható és örökölhető.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat