Ma tartják az előkészítő ülést a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő és 32 társa ellen költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszéken - írja az Index.
A Magyar Narancs értesülései szerint a vádiratban 8 és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kértek a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt politikusra.
Kapcsolódó
A vádirat lényege szerint Simonka György és társai jogellenes módon akarták megszerezni a zöldség-gyümölcs termelői csoportoknak és a termelői szervezeteknek kiírt uniós és hazai pályázati támogatásokat. Simonka tavaly novemberi meggyanúsítása idején az ügyészség azt közölte: a képviselő rendelkezései szerint lebonyolított beruházásokkal okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1,4 milliárd forintot.
Később összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint Simonka György azért, hogy a támogatások jogtalan megszerzése érdekében létrehozott cégeinél indult NAV-vizsgálatokat leállíttassa.
Simonka tagadja a vádakat.
Korábban kijelentette, hogy nem követett el semmilyen törvénysértést. "Nagyon sajnálom, hogy az eljárás sokak számára okoz kellemetlenséget, és hiszem, hogy a független bíróság előtt minél előbb tisztázhatom magam."
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy