Az NVB korábbi elnöke, Rádi Péter február 5-ei hatállyal mondott le a testület elnöki tisztségéről és az NVB-ben betöltött mandátumáról.
Ezt a bizottság szerdai ülésén vette tudomásul, de akkor még nem választottak új elnököt. Rádi Péter helyett soron következő póttagként Téglási András ülhetett be a bizottságba.
Az NVB tagjai a pénteki ülésén döntöttek az új elnök személyéről. Az ülésen a testület mind a 14 tagja részt vett, új elnöknek Bozsóki Éva elnökhelyettes Téglási András megválasztását javasolta. Téglási András a jelöltséget elfogadta.
Téglási András jelezte, nem vesz részt a személyéről szóló szavazásban, így őt végül a tagok 10 igen szavazattal, Avarkeszi Dezső (DK), Fazekas Tamás (Párbeszéd Magyarországért Párt), és Litresits András (MSZP) pártdelegált ellenszavazatával választotta meg az NVB elnökévé. A nemmel szavazó Fazekas Tamás és Litresits András a szavazás előtt arról beszélt, nem a jelölt személye ellen van kifogásuk, hanem a kiválasztás rendszerével nem értenek egyet, ugyanakkor biztosították szakmai támogatásukról.
Téglási András a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara alkotmányjogi és összehasonlító közjogi tanszékének egyetemi docense, oktatási dékánhelyettes.
Az NVB elnöke csak az Országgyűlés által választott tag lehet, pártdelegált nem.
Az NVB pénteki ülésén kiadta az Országos Roma Önkormányzatban a 2019-es nemzetiségi választáson a Phralipe Független Cigány Szervezet Országos Szervezete-Központi Szervezet listájáról mandátumot szerző, de február 2-án elhunyt Rafael Gyula mandátumát is, a jelölőszervezet kérésének megfelelően a lista 8. helyén szereplő Budai Attilánénak.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Indul a választás első menete, csak a postaládát kell figyelni
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot